Tuesday, December 31, 2013

Regölés, betlehemezés, kántálás, baricálás -- év végi szokások

A regölés az téli, úgynevezett termékenységvarázsló célú köszöntés. Talán a 16. századig nyúlik vissza. Dunántúli, udvarhelyi jegyzetek vannak a 19. század közepéről. A regösök fiatal párokat, vagy lányos házakat látogatnak leginkább, és kizárólag csak férfiak (legények és házasemberek külön) regölnek. A dal szerkezete ismétlődő, kivánságokat lazán rögtönző sorokból áll, majd refrénnel zárul a strófa. Vannak csodaszarvasos motívumok is bizonyos változatokban.

A betlehemezés a József és Mária szálláskeresésének dramatikus eljátszása Jézus születése előtt. Általában faragott jászolt vagy templom szerű szerkezetet hordoznak magukkal a betlehemezők. Pásztorok, angyal meg egyéb ideillő szereplők adják elő a jó-rossz, szegény-gazdag ellentétet megelevenítő drámai sorokat. Adott pillanatban iskolai kontextusban adták elő őket, bár népi formái is vannak.


A kántálás szó általában a csoportos, ünnepekhez kötött énekes (néha táncos is) jókivánság, ill. köszöntő szokásokra vonatkozik. Csoportosan járnak házról házra a kántálók. Minden fő ünnephez feltehetőleg kapcsolódtak megfelelő énekes köszöntők, nemcsak a téli ünnepekhez. Például Luca vagy farsangi, pünkösdi, de Balázs-járás, vagy Vizkereszthez fűződő kántálásról is van szó a Magyar Néprajzi Lexikonban.

Rádióban hallottam a baricálásról. Még utána kell néznem.


Használt forrás anyagok

Magyar Néprajzi Lexikon
http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/index.html 
betlehemezők képe, és minden szokás leírása

Huszadik Század
http://www.huszadikszazad.hu/1902-november/tudomany/a-regosok
regölös kép és leirás